YouTubeFacebook Rólunk - Kézművész

Tulajdonos:  Rétfalvi Orsolya

1986 –  Képző és Iparművészeti Szakközépiskola Könyvműves szak – Budapest Rétfalvi Orsolya

1996 –  Országos Széchenyi Könyvtár könyv és papírrestaurátor felsőfokú képesítés –  Rétfalvi Orsolya

1996 – 2017 Kézművész Bt megalakulása Erdős Tiborral

2018 – Kézművész Könyvkötészet megalakulása

Cégünk közel 20 éve, 1996 óta foglalkozik könyvkötészettel és restaurálással. Büszkék vagyunk rá, hogy eddigi munkáink megtalálhatóak több múzeumban és levéltárban. Sikeresen működünk együtt a pécsi egyházmegyével és több más felekezettel, valamint állami és magánszervezetekkel.

Első műhelyünket Pécsett, a belváros szívében nyitottuk, ahol több évig volt látogatható muzeális gépparkunk, melyek egytől egyig működnek. 2010-ben költöztettük műhelyünket Budapestre a Károly körútra, majd 2015 októberében, az egyre növekvő helyigényünk miatt átköltöztünk a jelenlegi helyünkre a Bálnába. 

Célunk, hogy  létrehozzunk itthon, egy Kelet-Európában is egyedül álló nyitott műhelyt, élő közösségi teret, ahol a régi technika használata mellett nagyon fontos szerepet kap az oktatás is. Eddigi hagyományainkhoz híven, több korcsoportnak is tervezünk különböző tanfolyamokat, workshopokat. Szeretnénk létrehozni egy olyan helyet, ahol meg tudjuk mutatni, hogy a régi technika tökéletesen ötvözhető a modern design-nal.

A szakma minél teljesebb bemutatáshoz tervezzük, hogy bővítjük gyűjteményünket további gépekkel, szerszámokkal és az egyre nehezebben fellelhető klisékkel, betűkészletekkel.

YouTubeFacebook

www.kezmuvesz.hu